Az ajtó előtt
álltunk már, mikor táskámba belenyúlva kerestem valamit.
-
Louis!
Nincs meg!
-
Micsoda?
– faggatott.
-
Hát
a.. a… Nem jut eszembe a neve.. – mondogattam a fejemet fogva.
-
Smink?
-
Nem!
-
Telefon?
-
Nem!!!
-
Őőőő…Megvan!!
A lakáskulcs? – mosolygott fel reménnyel de ekkor:
-
NEM!
– vágtam közbe újra.
Megfordultam majd
felfutottam a lépcsőn. Louis csak nézett, nézett előre nagy szemekkel, nem
értette mi is van. Beléptem a szobámba és idegesen, sietősen végig néztem a
szobán. Az ágyamon a díszpárnák szép sorban, ahogy kell sorakoztak végig a puha
paplanon. Ekkor észhez kaptam, majd nagyokat lépve oda léptem ahhoz. Szép-szép,
de kell nekem valami onnan. Gondolkodás nélkül lesöpörtem karommal a tollas
párnákat. Itt sincs. – szóltam fel. Nem volt se időm, se energiám hogy ott
maradjak még ágyazgatni úgy hogy siettem is le újra.
-
Mit
keresel? Talán tudok segíteni!..megint…- szólt fel Louis.
-
Jól
van, csak a fülbevalóm. Amit felakartam este venni.
-
Minek
az? Itt van ez. – nyúlt a farzsebe felé, majd előhúzott egy kis dobozt.
-
Mi
ez??? – kérdeztem, de már idegesebben.
-
Nyugi..Nem
gyűrű. – röhögte el magát.
-
Gondoltam..
– fújtam ki a bennem lévő levegőt s ő folytatta:
-
Ezt
tegnap késő este vettem neked. Igazából estefelé akartam odaadni, halloweenra
de… Most nagyobb szükséged van rá.
-
Köszönöm
Lou. – szóltam fel s újra neki indultunk.
Alig nyitottam ki
az ajtót de már is halk beszédre figyeltünk fel. Hatalmas fények, hatalmas sikítás. Csak egy
vacsora lett volna, egy ártatlan vacsora kettesben valahol egy szép helyen. Már
én se léphetek ki a lakásból anélkül, hogy a lesi fotósok lefotózzanak engem,
minket. Bár ez nem is lenne gond, had tudják ki is vagyok. Louis a kezembe
nyomott egy napszemüveget és elindult. Én utána. Tetszett a merészsége, hogy
nem szégyellt a nagy világ elől. Beszálltunk a sötét autóba és elindultunk. A
kocsi párás üvegére rajzolni kezdtem. Louis felém nyúlt majd gyengéden magához
húzott. Átkarolta derekamat majd lassan, félve megcsókolt. Kezemet a tarkójára
tettem s lassan végigsimítottam azt. Hosszas csókba kezdtünk, alig engedtük el
egymást. De ekkor megérkeztünk az étterembe s véget ért. Elszakadt szája az
enyémtől. Nyakkendőjét gyorsan megigazítottam majd kiszálltunk a járműből.
Besétáltunk a hangulatos kis vendéglőbe majd helyet foglaltunk az egyik
megterített asztalnál. Rendeltünk ételeket s közben jól elcsevegtünk. Jól éreztem magamat aznap. Loui mindent
elkövetett azért, hogy tökéletes legyen az este, és sikerült is neki.
-
Ízlett
a vacsora? – kérdezett.
-
Igen,
finom volt. Megtudnám szokni az ilyen ételeket.
-
Hidd
el, ha rajtam múlik ebben az étteremben vagy máshol sokat fogunk együtt
enni…vagy is remélem. – mondta s közben lesütötte tekintetét.
Egymásra
mosolyogtunk majd Ő kérte a számlát.
-
Hagyd
csak, majd én kifizetem a részemet. Elvégre nem foglak kizsákmányolni, meg
másrészt ez az első randi, ne menjen a Te tárcád kárára. – szóltam fel.
-
Nem.
Én hívtalak meg ebbe az étterembe, én is fizetem ki az ételed.
-
Köszönöm…
Felálltunk a
helyünkről s kifelé siettünk az épületből. Hazafelé indultunk, újra.
Megköszöntem neki számtalanszor a mai éjszakát, a mai vacsorát.
-
Louis,
kitettél magadért. Köszönöm még egyszer ezt a gyönyörű vacsorát.
-
Miranda,
nem kell ennyiszer megköszönni, én köszönöm hogy eljöttél velem.
A ház ajtaja
álltunk teljes csendben. Csak a tücskök zenéltek miközben a hold fénye
világította meg arcunkat. Átöleltem Louist újra s megfordultam hirtelen, majd
beléptem a küszöbön majd halkan elköszöntem tőle. A lakás ajtót is szép csendben zártam, ne
hogy a szüleim felkelljenek. Nem szóltam nekik, nem tudtak róla hogy én ma este
kivel és hol lehettem. Titokban, lábujjhegyen lépkedtem fel a nyikorgó lépcsőn,
majd gyalogoltam végig az öreg parkettán. Óvatosan nyitottam ki szobám ajtaját s
vonultam az ágyam felé. Ledőltem arra s boldogan hunytam le a szememet. Másnap hangos ordibálásra figyeltem fel. Azt
hittem lentről jött, de nem. Egy alak a fejem fölött üvöltözött.
- Jaj ne már.. Még alszok.. - mondtam nyűgösen.
Kinyitottam
szememet majd dörzsölni kezdtem azt. „Kivagy?” faggattam, hisz még mindig
homályosan láttam. Még egyszer megdörzsöltem szemem és már tisztán láttam a
személyt. A barátnőm volt az. –Sophia-
-
Ma
van Halloween! Kellj fel! Bekell vásárolni a nagy bulira este. – diktálta a
teendőket gyorsan.
-
Milyen
buli? Mi van? – ültem fel az ágysarkára és folytattam: - Nem is lesz buli!
-
Dehogynem.
Akkor a srácok nem szóltak!
-
Milyen
srácok? – értetlenkedtem.
-
Jaj
Mir. Ne csináld már… - húzta fel a szemöldökét.
-
Jól
van, tudod hogy reggel nem vagyok annyira „okoska”.
-
Na
mindegy, gyerünk felkelni még mindig vásárolnunk kell!
Nagy nehezen
kikászálódtam a puha ágyból és indultam a fürdő felé, hogy legalább egy kicsit
is felfrissüljek. Le vánszorogtam a
lépcsőn majd Sophia újra előttem termett és már rángatott kifelé. Ő választotta
a helyszínt, ahol a legjobb lenne bevásárolni, „hisz nem mindegy milyen bulit
csapunk egy ilyen fontos napon.”– mondta ő. Boltról boltra rohangáltunk hogy végre meglegyenek
a szükséges kellékek – beleértve a jelmezt és az ételt -. Órákig mászkáltunk az épületben mire végre
megtaláltuk az ideális cuccokat. Haza értünk és a holmikat a nappaliba
szórtuk. Niall és Harry a konyhában
kutakodott miközben Louis és Zayn a spejzba pakolászott. Liam Drew-al játszott.
Sophia a zacskókat fejre állította majd akaszgatta a díszeket a ház minden csücskében. Oda
lépkedtem Louhoz majd csendben átkaroltam hátulról.
-
Mit
kerestek? – kérdeztem halk hangon.
-
Lufikat.
-
Itt
biztos nem találtok. Zayn te is tudhatnád hogy fent vannak a tetőtérben.
Menjetek. – mosolyogtam rájuk. Louis már el tűnt mikor Zayn karon csípett majd
félrehúzott.
-
Ugye
minden rendben van köztetek Louval?
-
Igen.
Miért? Tudsz valamit? Én nem tudom.. Vagy mivan? – dadogni kezdtem.
-
Miranda!
Mi történt? Miért kezdtél el mindenfélét hadobálni? – ráncolta össze
szemöldökét.
-
Semmi.
Csak azt hittem hogy valami gond van. Mármint szerinted.
-
Ja
nem. Na de megyek mert kétlem hogy Ő maga megtalálja azokat a lufikat.
Nagy kő esett le
a szívemről amit belülről hallottam is koppanni. Majdnem elmondtam, majdnem
kicsúszott a számon ami Harry és én köztem történt. Senki se tudhatja meg. Még
nem.. Így nyugtattam magam miközben én is a konyhába csoszogtam. Harryt láttam
csak, Niallt pedig nem.
-
Niall?
-
Itt
vagyok..aww..a hűtőben.
-
Mit
csinálsz te ott? - röhögtem el magam.
-
Anyukád
nagyon finom tortát tud sütni, egyszerűen mennyei.
-
Ugye
tudod hogy az a bulira van? – kacagtam.
-
Hoppá.
– nézett ki a fridzsider ajtaja mögül krémes szájjal.
Jól indult a
parti. Még ha nem is teljesen kezdődött de már a készülődés hangulatos volt.
Itt volt az ideje közben a sminkelésre, a beöltözésre. Sophiával felvonultunk a
szobámba és elkezdtük maszatolni magunkat. Fél órával később már készen is
voltunk, miközben a buli lent már nagyban zajlott. „Elkezdték nélkülünk.
Kedvesek..” - mormogtam.
Lelépkedtünk és
mi is neki kezdtünk ünnepelni. Minden tökéletes volt, minden szép és jó. De
Harry egyszer csak felszól. Felszól olyan dologról amit nem szabadott volna.
Nem volt részeg. Pusztán elege lehetett a titkokból. Botrányt kavarni még
mindig úgy tud mint régen? Nem akartam végig nézni, de Sophia nagyon kíváncsi
volt és visszatartott a meneküléstől. A számhoz kaptam a kezem és már könnyezni
is kezdtem…
Ha könyv lenne:
ez wííííííí :33 áááá Harry kinyírlak :S pedig jajjj már olyan aranyosak voltak Lou-val:// Harry maradj velem:DDDD Jujjj köviiit:)
VálaszTörlés:DD Jövőhéten folytatom :DD
TörlésJúúj ez nagyon jó rész lett :D Már nagyon kíváncsi vagyok a kövi részre!!!!!! :)
VálaszTörlésKészül!:D
Törlés