6.fejezet - Minden kezdet nehéz

Kedves olvasók! Újra egy rövid kis sorral indítanám a 6.részt mellyel szeretném megköszönni ezt a sok szeretet amit kapok tőletek mind pipában mind megjegyzésben. Köszönöm az eddigi 10 (!) feliratkozót, ami reményem szerint még mindig gyarapodni fog. Minden tőlem telhetőt most is kihoztam, és ígéretem szerint, 4 részt hozok egy héten. Ti megszavaztátok én megteremtem. Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást.xx  (ne feledjetek el feliratkozni avagy pipálni és megjegyzést írni)

Egyre jobban féltem. A szemem sötétségbe burkolva mintha csak aludnék. Semmit se látok. Néhol lépkedés, néhol csörömpölés. Se nem szülinapom, se nem névnapom. Ha bulit is tartanának, miért pont az én tudtom nélkül?

-          Anyu? Apu? Drew? Zayn?! – kiáltoztam.

-          Pszzzzt. – egy halk kis susogás és újra néma csönd.

Még mindig a lámpát kerestem vadul, mikor valami hideg testhez értem. Mint minden átlagos ember egyből taperolni kezdtem azt. Rideg. Az alkata szerintem férfi. A feje felé kezdtem nyúlni. Halk röhögésre késztető hangot hallottam miközben a kezem elérkezett az állához. Feljebb csúszott, már a szájánál jártam. Ki lehet az? Hátra léptem egy kisebbet majd megint egy alakba botlottam.

-          Elég volt! – üvöltöttem fel, majd egy lendülettel nyitottam ki az ajtót mikor valaki végre megtalálta a kapcsolót. Megfordultam majd körbe tekintettem. Niall állt a hátam mögött, szembe velem pedig Louis.

-          Mi ez a nagy készülődés? Mit ünnepelünk meg? – faggatóztam.

-          Miranda! Titeket ünnepelünk Louissal. – szólt közbe Liam.

-          Ohh.. – pirultam el.

Niall, Liam, Zayn és Louis mind örültek. Én is nagyon. Harry tekintetében láttam a csalódást, a vágyódást. Nincs senkije akivel elbeszélgethet, akivel együtt lehet. Nem szomorodtam el, boldogabb lettem. Louis felé sétáltam majd két karja közé szorított. Szeretem őt, de amit tettem egyszerűen bűn. Bűn, amit sose felejtek el, amit minden nap minden percében amikor Loura nézek megbánok. Talán itt az idő, hogy szembesítsem a dologgal? Vagy ne..? Olyan boldogak, olyan boldog. A karjai közt hatalmas védelmet éreztem, ami sose szűnt meg.  Homlokomra nyomott egy rövid kis puszit majd karon fogva vitt be a nappaliba, ahol a többiek már a zenére táncoltak. Jól éreztük magunkat mindannyian. Hamarosan éjfél és még mindig nagyban ment a parti. Már nagyon fáradt voltam így hát felfelé indultam. Louis utánam jött majd a kezemet újra megfogva megállított. Egymásra tekintettünk, s a rémes csendet az én szóm törte meg.

-          Louis, én nagyon sajnálom, hogy csak így ott hagytalak délután. Tudod siettem és és…

-          Semmi gond, hisz időnk mint a tenger. – mondta nyugtató hangon.

-          Na, és elmondod hogy mit akartál?

-          Csak annyit akartam kérdezni tőled, hogy nem e lenne kedved holnap este egy randira? – nézett rám bárány szemekkel.

-          Louis. Hát persze hogy lenne kedvem. – mosolyogtam vissza miközben választ adtam kérdésére.

Fel vonultam a szobámba Louissal majd ő egy matracon, én pedig az ágyon elaludva feküdtünk.  

Másnap korán reggel keltem [hétköznap] mivel folyamatosan azt vártam, hogy a telefonom felcsörrenjen. Louis még mindig aranyosan alszik. Felvettem a köntösömet majd lefelé indultam. Ahogy lépkedtem lefelé láttam hogy majdnem minden ember itt aludt a buliból. Mikor épp leültem volna az asztalhoz meg szólalt a kapu telefon. Az ajtóhoz cammogtam és megnéztem ki az. Sophia. Egészen Washingtonból jött el ide hozzám Coloradóba. Kirohantam a hidegbe hozzá és behívtam.

-          De örülök hogy itt vagy! – szóltam fel.

-          Miranda!

Jó pár évvel ezelőtt, még mikor gimnáziumba jártunk ő volt a legjobb barátnőm. De ez semmit nem változott, még mindig azok vagyunk. Behívtam gyorsan majd a kanapéra ülve hosszasan elbeszélgettünk. Közben körülöttünk a részeg és józan emberek ébredeztek és szép lassan cammogtak ki a lakásból.

-          Sophia, és hol fogsz lakni amíg itt vagy Coloradóban? – faggattam.

-          Még nem tudom, de szerintem felhívom az otthoniakat és ők biztos tudnak valami kis olcsó, és jó helyet. Ha nem probléma akkor most megyek. Délben nincs kedved eljönni kávézni?

-          De igen. Akkor délben.

Elköszönt majd ő is kilépett a lakásból. A fejemet vakartam út közben a konyhába. Leültem a nyikorgó két karfa közé majd a fejemet a kezemre tettem. Mikor eszembe jutott, hogy a szüleim réges régen munkában vannak így hát nagy nehezen fel keltem a székből és elkészítettem magamnak a reggelit. Ahogy a tányért szedtem elő, eszembe jutott hogy Louis még mindig itt van, ahogy Liam, Niall is. Nekik is elővettem egy-egy tányért és poharat. Később mikor már felöltözve álltam, Louis felém közeledett majd átölelt és egy gyengéd puszival elköszönt tőlem. Elment. Lassan nekem is indulnom kellett a kávézóba. Az eső megállás nélkül zuhog. Csoda hogy nem villámlik. Vagy még is? Felvettem a legmelegebb kabátomat és elindultam. Körülbelül a félúton lehettem mikor Sophia felhívott, hogy nem jön el. Lehet hogy a barátnőm, de akkor mérges voltam rá. Ilyen viharban és képes voltam elindulni csak azért hogy őt újra láthassam. De mit sem ér a mérgelődés, haza megyek és leülök videó játékozni egy kicsit.  Visszaértem és ahogy mondtam, leültem és elkezdtem játszani. Nagyon is belemerültem de valami mindig visszahozott a jelenbe. Csengettek. Kinéztem az ajtó kis ablakán és Lou bőrig ázva állt ott vadul nyomva a csengőt. Ajtót nyitottam és beengedtem miközben átöleltem őt. Ekkor egy kis halk hang jött a kabátja alól.

-          Mi ez a hang?

-          Hát…Tudod este lesz randink, arra gondoltam hogy nálunk lehetne. Azaz az én lakásomban.

-          Rendben, de mi ez a hang? – ismételtem.

-          Ja, hát az ajándékod.

-          Hangja van? – nyitottam ki a szememet és figyeltem.

Ekkor óvatosan benyúlt a kabátjába majd egy apró kis állatot emelt ki.

-          Jaj Louis! Ez az enyém? Ez eszméletlen cuki! – csillogó szemmel szóltam fel.

-          Igen a tied, az ajándékod. Viseld gondját. – mosolyogta el magát.

-          Köszönöm!!

Egy apró kis macska fekete foltokkal. Lirának fogom hívni, hogy emlékezzek hogy Tőle kaptam. Karomba emeltem és jól megölelgettem a törékeny testét a kis élőlénynek. Majd letettem és Lou-t öleltem át.

-          Nincs kedved videó játékozni velem?

-          De van!

Leült a nagyobb kanapéra én pedig mellé, átkarolva ültünk s nyomtuk a gombokat. Nagyon jól éreztem magamat. Itt éreztem hogy Louissal egyre jobban összehangolódunk. Minden tökéletes volt csak az idő közben telt s múlt és máris este 7 óra lett. Siettem fel az emeltre készülődni míg Ő játszott. Mint minden lány a szekrénye előtt, kétségbe estem hogy nincs semmi olyan ruhám amit felvehetnék. Csak bambultam magam elé. Végül a megfelelő ruhát megtaláltam a hozzá illő kiegészítőkkel. Hamar felkaptam azt majd indultam lefelé a lépcsőn. Ő ott állt egy apró kis virággal a kezében amit a kertünkből szakasztott. Mosolyogva várta míg az utolsó fokra lépek majd kézen fogtuk egymást és indultunk ki. Még akkor nem gondoltam mi fog ránk várni, vagy éppen kik…