Sziasztok kedves olvasók! Nagyon köszönöm az eddigi 6 (!) feliratkozót. (Kérhetnék kommenteket hogy kövi rész jöjjön de akkor nekem lenne rossz)Nagyon boldog vagyok hogy ennyien olvassátok a blogot. Még boldogabb lennék ha még többen olvasnák, és még boldogabb ha hagynátok magatok után jelet, megjegyzést, pipát. Meghoztam nektek az 5.részt, ami remélem tetszik nektek. Jó olvasást kívánok. xx
Haza értem a
meleg lakásba. Mielőtt még elindultam volna újra, leültem a hideg asztal egyik
sarkába és átnéztem néhány dolgot. Louis betoppant az étkezőbe, mellém ült és
figyelte ahogy a lapot lapozgatom.
-
Mondjad
Louis! – szóltam fel.
-
Semmi,
csak szeretem nézni ahogy a lapokat babrálod.
Összeszedtem az
össze vissza heverő papírokat majd felmarkoltam és siettem fel a lépcsőn. A
szobámban az ágy közelében egy suhintást tettem és oda dobtam a kupacot. A
szekrényem két ajtaját kinyitottam és kutakodtam benne.
-
Mit
keresel? – kérdezte.
-
Semmit..Hagyjuk.. – fordultam meg és mondtam.
-
Tudok
segíteni?
-
Nem.
Még beljebb
dugtam a fejemet a ruhásszekrény aljába. „Hol van?” kérdeztem magamtól. Louis
ott állt a hátam mögött és figyelt. Figyelt, mint valami kiskutyát hogy el ne
vesszek. Közben mellém hajolt és ő is a szekrénybe hajolt. Útban volt. Nem
akartam rá förmedni, hogy menjen végre el, hisz nagyon aranyos, hogy ennyire
próbál kedves lenni. De amikor kihajolni készültem, Loui zavart. Nem fértem el
tőle. A szekrényem nem valami tágas, de nem is valami szűk. Végre sikerült
kimászni mikor meglökött.
-
Bocsi…
- a földre pillantva guggolt mellettem.
Le huppadtam az
ágy sarkára és elkezdtem újra gondolkodni. „Hol lehet az a doboz?” Hogy milyen
dobozt kerestem? Egy olyat, amiben régi kacatok sorakoztak. Fontos volt nekem
hogy azt megtaláljam, hisz ahova menni akarok, munkahelyre, szükség van rá.
Felálltam és a másik szekrényem felé siettem. Jól feltúrtam azt is. Louis még
mindig ott van. Ott durcázik az egyik babzsák fotelben.
-
Loui.
Sajnálom, hogy így rád förmedtem, de tudod…keresek egy dobozt. Fontos lenne
hogy azt megtaláljam.
-
Semmi
baj. Szerintem tudok segíteni. Bár fogalmam sincs milyen doboz is az, de
viszont kerested már a padláson is?
-
A
padlás…Tényleg..
Nem is gondoltam
akkor arra, hogy van még egy hely ahol kereshetném. Louis kezébe markoltam,
mert a rideg ház tetejében a sötétség, a hosszú, hatalmas pókhálók tömkellege,
az ijesztő tárgyak mind rémisztőek.
Fogta és a lépcsőt kitámasztva álltunk.
-
Menj
te először! – szóltam.
-
Nem
te!
-
Te!!
Sikerült elérnem
hogy ő menjen fel először. Zseblámpával állt és világított. Mit ne mondjak,
akkor még nem gondoltam hogy jó élmény lesz vele ez a padlásos ügy. Újra a
karjánál fogtam és úgy gyalogoltunk végig a szürke szobában. A falakra
pillantva régi fotókat vettünk észre. Némelyiken csak mosolyogtunk, némelyiken
pedig szomorkodtunk. Olyan személyek álltak a képeken akiket vagy nem láttam
vagy már nincsenek köztünk. Könnyes szemmel álltam miközben Louis átölelt. Nagyot
sóhajtottam majd folytattam az elkezdett tevékenységemet. Végre megleltem a kis
dobozkát. Felkarolta és levitte nekem. Én siettem utána. A szobámba vissza
mentünk és a szőnyegre ülve bontottam fel a csomagot. Benne volt még a
karkötőm, amit Harry ajándékozott nekem, mikor még olyan 8 éves lehettem. Louis
művirága is ott díszelgett.
*Louis szemszöge*
Ahogy Miranda
csillogó szemmel kutakodott a dobozban én azon gondolkodtam, hogy is szólítsam
meg. Randira akartam elhívni, de valami mindig közbe jött. Itt van a lehetőség,
itt van az a perc amire már órák óta várok. De félek, azt hiszi hogy túl gyors
vagyok, és én ezt nem szeretném. Nagy levegőt vettem és a számat nyitottam ki.
-
Miranda!
-
Tessék?
-
Azt
szeret… nem tudtam befejezni a mondatot. Se a szót. Felcsörrent a telefonja és
oda rohant.
Nagy szemekkel
figyeltem, hogy miről is van szó. Letette a telefont majd gyorsan az ágy sarkán
ülve felvette a cipőjét majd felkapta a papírokat amiket keresett. A szobából
is kiment. Itt hagyott engem egyedül, anélkül hogy megvárta volna, mit is
akartam. Elhúzott szájjal álltam fel és mentem én is kifelé. Mir kisöccse belém
botlott. Rám nézett kék szemeivel és elmosolyodva mutatta fel a játék kardját
majd rohant tovább. Egy percre újra felhúztam a számat majd az újra lecsügget.
Le lépkedtem az öreg lépcső fokokon majd elvettem az akasztóról a kabátomat
majd kiléptem az ajtón. Kint a ház előtt álltak a fiúk. Mind rám vártak.
-
Louis,
hol a fenébe voltál? Tudod mióta várunk téged?? – ordítottak rám felváltva.
-
Segítettem
Mirandának. Keresett valamit..
-
Jól
van. Na szállj be az autóba, most már tényleg indulnunk kell.
Ekkor kaptam
észhez, nekem már rég a srácokkal forgatni kéne az új videó klipet.
*Miranda
szemszöge*
Elrohanva siettem
az állásinterjúra. Fél úton megállva lelkiismeretesen gondoltam bele, hogy ott
hagytam Louist. Ott hagytam a szobámban pedig ő mondani akart valamit. Ideges
lettem és fordultam vissza, de hiába is, ő már biztos nincs ott. Tovább
gyalogoltam. Zsebre tett kézzel figyelem a hatalmas lakásokat amik szép sorban
tornyosulnak. Az egész utca csendben van. Egy autó vagy teherautó se sehol. A
házszámokat figyelmesen vizsgálgatva megyek előre. A karrieremet nem szeretném
egyből azzal kezdeni, hogy belevágok máris a nehezébe. Egyenlőre még a
legegyszerűbb pincér munka is elfogadható. Aztán jöhet a többi. Royal De
Castle’ étterem előtt állok. Szép hatalmas vár melyben egy kis étterem féle
helyezkedik el. Beléptem és azon pillanat megcsapta az orromat a finom
péksütemény és egyéb étel illata.
Leültem az egyik
üres kis kerek asztalhoz és vártam míg valamelyik pincér rá nem ér. Hamar
előkészítettem a fontosabb papírokat, a hajamat is megigazítottam hogy normális
benyomásom legyen. Mikor megpillantottam hogy egy szabad pincér épp indulna
befelé a raktárba felpattanva siettem felé és szóltam.
-
Elénézést,
ne haragudj.
-
Tessék?
Adhatok valami italt? Vagy valami ételt?
-
Nem,
a főnökét keresem. Állásra jelentkeztem.
-
Oh,
kövessen.
Beléptünk a
zsúfolt szűk szobába ahol a padokon több ember ült. Szinte ellepték az egész
éttermet. Előre tolakodtam és megálltam az ajtó sarkában. Csak álltam és
álltam. Majdnem fél órát is, mikor végre az én nevemet szólította az úr.
-
Miranda
Walt!
Besiettem. Egy
hangulatos szobába léptem be ahol fehér kanapék sorakoztak. Az egyiken ült Mr.
Stuart is. Leültem szembe vele és síri
csöndben gubbasztottam. Vártam amíg felteszi az első kérdését. Körülbelül fél
órát voltam az épületben. Stuart így köszönt el:
-
Köszönjük
hogy elfáradt idáig. Amint valami információt is megtudunk azonnal értesítjük
önt.
Boldog voltam,
pedig még azt se tudtam hogy pincér vagyok e már vagy sem. Kiléptem a kastély
étteremből és haza felé indultam.
Az eső hangos kopogással csapódott a műanyag
tető félére majd onnan gördült lefelé. Esernyőmet gyorsan kikaptam a táskámból
majd gyalogoltam hazafelé. Ekkor hátulról megbillentett Niall.
-
Szia!
Hát te mit csinálsz ilyen időben itt?
-
Szia
Niall! Állásinterjún voltam. De nem értem hogy ennek a fránya esőnek miért pont
most kell esnie…
-
Figyelj,
itt parkolok a közelben szívesen haza viszlek.
-
Komolyan?
De én előtte szeretnék beülni valahová, mert farkas éhes vagyok! – mondtam
neki.
-
Nem
probléma. Hogy bevalljam, én is kajálni indultam. Elkísérlek.
Beszálltam a
járművébe és indultunk is egy közeli, jó büfé felé. Jól bekajáltunk. Alig
bírtam felállni az asztaltól. Sőt, majdnem kidurrantam. Niall szerencsére a
haza felei utat is felajánlotta. – hazakísért – Kiszálltam a kocsiból Niall a
lakásba is bejött. Furcsának tartottam, hogy a ház ilyen csendes. Szinte mintha
lakatlan lenne. A nappalit kerestem hosszú, kinyújtott karral. Niallhoz
szóltam, de ő se válaszolt. Féltem. Egyre jobban…
Jujj én vagyok az első komizó?? :DD wííí *-* :)) juhéj :DD
VálaszTörlésJaa elkezdem :D Nagyon nagyon nagyon tetszik a blogod:) olyan jól megfogalmazod, hogy ááá :D Imádom :D kicsit szar érzés, hogy Louis-val olyan ellenszenves :( már szegényen itt könnyeztem..:(( de Harry grrr :3 a kis huncut ♥
Imádooooom :D jelölj be és küld el mindig az új részeket : https://www.facebook.com/vivikeh.vasas kösziiii ♥ jaa és kövit gyorsan ;)
Köszönööööööööööm^^ Rendben^^
Törlés