13.fejezet - Meglepetés..?

Üdv. Meghoztam a 13.fejezetet. Nagyon boldog vagyok a 14 feliratkozónak. Remélem többen is leszünk:) Köszönöm az eddigi visszajelzéseket remélem azért több komi és pipa is jön. Bocsánat a rövid részért, de legközelebb kétszer ennyi lesz:) Jó olvasást:) xx

Csókunk hamar megszakadt. A zuhanycsapból hideg víz áramlott, mely testünket eléggé irritálta. Mindketten nagyot ugrottunk. Egy közeli akasztóról lecsúsztattam egy kék pamut törölközőt ami tökéletesen rásimult testemre. Harry is kereste a megfelelő takaró eszközt. Mindenem vizes volt. Ott hagytam Őt a fürdőben s lesétáltam a konyhába. Úgy sétálgattam a ház egyik sarkából a másikba, mintha otthon lennék. „Azt hiszem Hazza megint elfelejtett bevásárolni.” – mondtam, miközben a hűtőt vizsgáltam. Tudta, hogy ma jövök. Még egy vacsorát se dobott össze. Megfogtam mobilom majd tárcsáztam egy pizzázót. Nem tudtam, hogy pontosan Hazznak melyik a kedvence, így hát csak tippeltem. Alig telt el 10 perc de már is meghozták. Gondoltam én. De váratlan vendég kopogtatott a fából készült ajtón. Nem volt rajta kisebb nyílás, így a bejáratot kinyitva néztem szét. Alig, hogy kidugtam volna fejem, megláttam Louist. A szívem egyre lassabban dobbant. Lassan és lassan. Azonnal rávágtam az ajtót és felrohantam Harryhez. Csendesen, nyugodtan sétált végig köntösben a sötét folyosón, de gyors sietségem megzavarta a tevékenységét. Megmarkolta karomat mivel magához húzott.

-          Harry hagyj most. Itt van Louis.  Majdnem észre vett!! – ziháltam.

-          Basszus, megint? Bújj el!! – utasított.

-          Oda készültem…

Ő az egyik irányba én a másik irányba rohantam. Hatalmas volt a lakás. Elbújok, de talán nem találok ki. Pontosan mint egy labirintus. Legmegfelelőbb még ekkor is a hálószoba volt mely felfordulva volt. A díszpárnák az egyik sarokban hevernek, a ruhák a másikba. A bolyhos lepedő meggyűrve, a takaró lógva. Hazza szekrényéhez siettem, azzal a gondolattal, hogy ott elbújhatok Lou elől. De mihelyst kinyitottam azt a ruhák mind rajtam. Egy tökéletesnek látszó gardrobe tele piszkos ruhával. Az ágy maradt. Rá ugorva takartam be fejem. Még lélegzetet se vettem míg nem….

                                              * Harry *

Feszült volt a levegő, már akkor mikor a lépcsőn siettem le. Szerencsésen megcsúszott lábam az egyik fokon, majd azzal a lendülettel megcsúszva érkeztem a végére.  De időm nem engedte hogy magammal foglalkozzak. Ajtót nyitottam neki. Ártatlan fejjel bambultam rá és próbáltam arc mozdulatokkal faggatni, mit is akar.

-          Hello Louis. – törtem meg a rémes csendet.

-          Üdv. Nem tudod hol van Miranda? Nem hívott…

-          Öhm..Nem… - vörösödtem el. – Ezért jöttél, vagy szeretnél mást is?

-          Igazából csak ez volt amiért kerestelek. Ja igen, meg még hogy holnap ráérsz?

-          Nem hiszem Louis. Sok minden van beütemezve..

-          Értem…

                                                                   *Miranda*

Percek teltek el. Néha duruzsolás hallatszódott, néha csend. Talán kibírtam volna a várakozást ha nem lettem volna annyira kíváncsi. Halkan kimásztam az össze dencelt párnák közül és indultam az ajtóhoz. Minden rendben volt amíg véletlenül bele nem rúgtam a lábam a nyitott szekrénynek.

-          A büdös francba… - szitkozódtam. Sőt, nem is halkan. Szinte üvöltöttem.

Hirtelen a számhoz kaptam tenyerem. Ha nem most akkor soha nem bukunk le. Csak Harry tud kimagyarázni minket. Sántítva bár, de tovább mentem. A felső lépcső fokra leültem, hisz ott egyikük se vesz észre. Hallgattam őket s közben vizsgáltam vérző sípcsontom. Csak pár mondatot füleltem ki;

„Haver, mi volt ez a kiabálás?

„Semmi semmi…

„Valaki van fönt, bemutatnád?

„Senki érdekes, tegnap szettem fel egy bárban, de már készül elmenni.”

Ha most nem magyarázkodnia kellett volna akkor neki annyi. Még hogy felszedett egy bárban… Ennyi hallatszódott csak a rövid beszélgetésből, mert Louis elsietett. Amint Hazza bezárta az ajtót én is felálltam és próbáltam menekülni az elől, hogy le ne szidjon. De sántaságom gátolta gyorsaságom, így hát Ő elkapott.

-          Mi történt? – nézett rám kikerekedett szemekkel.

-          Semmi, csak bevágtam a lábam abba a hülye szekrénybe. És marhára fáj… - lepillantott, majd egyből kiszúrta a vérző sebet.

-          Engedd, hogy az ölembe vigyelek tovább! – kérlelte.

Ölébe kapott majd lassan besétált velem a hálóba. Ügyesen letett az ágy sarkára majd megfordult, s besétált a fürdőszobába. Néhány perccel később egy ragtapasszal kezében sétált vissza hozzám majd egy földről felszedett papír zsebkendővel letisztította a sebem. Ügyetlenkedve bár, de sikeresen rá helyezte sípcsontomon nyíló sebemre a ragtapaszt, majd egy lágy puszit lehelt arra. Kezemmel kitámasztottam magam mert majdnem dőlni készültem, de tenyerem egy kiemelkedő tárgyban megakadt. Megfordultam, hogy meglessem azt de Hazza puha tenyerével elkapta fejem s visszafordította azt.

- Ezt ma láttam egy boltban. Pont mikor itt hagytalak. Mikor megláttam, egyből rajtad képzeltem. Ez hasonlít a sajátomra. Remélem tetszik. – mondta.

Mellém nyúlt s kiemelte a lepedő alól a kis dobozt és felém nyújtotta. Csillogó szemmel figyelte reakcióm az ékszerre. Lassan kinyitottam a fekete tartót és egy gyors villanást vettem észre szemem sarkában. Az a titokzatos papír repülő formájú nyaklánc. Egy ujjammal végig simítottam azt majd fel emeltem fejem s Hazz szemébe néztem. Írisz szemei az enyémet vizsgálta és telt ajkai mosolyra húzódtak. Bal kezem felemeltem s egy elveszett kis tincset fürkésztem. Mind ketten felálltunk majd ő kiemelte az ékszert a dobozkából majd mutatta, hogy forduljak meg. Becsavart hajamat egy kézbe fogtam s felemeltem. Nyakamba helyezte az ajándékot majd egy puszit nyomott a nyakamra.

-          Köszönöm. – súgtam oda.

-          Ne köszönd. Én köszönöm, hogy vagy nekem.

-          Szökjünk meg…Menjünk el valahova egy időre…