19.fejezet - Csak játszott velem?

Elnézést kérek a sok késésért, nagyon röstellem magam. Most nyílt nem régiben egy új blogom (x) ami rengeteg időt csípett el az Evertől. De látom, sokan kitartotok velem, így hát még ma hozom a részt. Tudom, már napok óta csak ígérgetem meg minden, de most már olvasható HIVATALOSAN is a 19.fejezet. Hamarosan vége az 1.évadnak, és még mindig gondolkozok a másodikon. Ha lesz is, akkor csak pár + rész lesz. Köszönöm nektek a kitartást!♥ Jó olvasást!

Elgondolkodtam ebben a zűrös pillanatban. Még mindig egymással szemben állunk Dorannal, de egyikőnk se esik össze. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy Harry még mindig azokkal az emberekkel van. Csak nem… Felkaptam fordulatommal a pisztolyt majd arra nem gondolva, hogy rám lőhet Doran, elfutottam. Bonyolult volt a vissza út, hisz a bozótok, a kiálló gyökerek megnehezítették a közlekedést. Üvöltésekre figyeltem fel, de egyik se Hazza hangjára hasonlított. Még jobban ideges lettem, ami gyorsabb futásra ingerelt. Ki esve a sűrű fák közül megláttam, hogy Harry csöndben áll és néz előre. Szemmel próbáltam követni az övét, ami arra a két emberre irányult. Hatalmas kő esett le szívemről, hogy nem Ő fekszik lent a földön vérbe fagyva. Azonnal oda rohantam hozzá majd egy erős öleléssel köszöntem meg a segítségét.

-          Ha nem lettél volna itt, talán már halott lennék. – nézek zöld szemeibe.

-          Ha nem szöktél volna el, nem lennél itt.

Szótlan maradtam, mert erre tényleg nincs ép magyarázat. Még is mondanom kellett valamit, mert várt.

-          Hallottam, ahogy az anyáddal beszélgettél és…

-          És? Csak szabad a saját anyámmal beszélni. Nem?! – morog.

-          Jó de Harry, még is milyen jogon beszélsz ki? Átversz a hátam mögött? Inkább eljöttem, mint sem hogy te dobj ki a lakásból.

-          Bánom, hogy megmentettelek. – mormog.

-          Hogy mit mondtál? Ismételd meg!! – utasítom.

-          Semmit…

-          Azonnal ismételd meg!! – ordítom.

-          Mondom, hogy semmit. Ne szólj bele a dolgaimba vagy elmehetsz.

-          Te most kidobsz?!

-          Ha így folytatod igen. Foglalkozz a saját életeddel. – mondja nagyot sóhajtva.

-          Jól van Harry, az én dolgommal fogok foglalkozni. De akkor ne keress. Ég veled. – fordulok háttal és indulok ki az erdőből.

Soha nem mondott ilyet egy férfi se. Legalább is nekem nem. Visszapillantás nélkül lépkedtem ki, de szívem mélyén arra vártam, hogy Harry visszarántson. De semmi. A fák közül ki bicegve megláttam Hazza kocsiját. Mivel, nincs mivel haza mennem, de vele biztos nem fogok így hát próbát tettem. Benéztem a kissé sötétített ablakon, és hát amilyen kis nem oda figyelő, benne hagyta a slusszkulcsot. Gondolkodás nélkül beültem abba és elhajtottam. Sosem loptam még kocsit, és nem is akartam. Az ülés át vette Harry parfümjének illatát. Kellemes illatokat szokott használni. Órákkal később megérkeztem a szüleimhez újból. A kocsit ott hagytam, mintha sajátom lenne.

-          Anyu! – szólok fel.

-          Lányom, de rég láttalak. Jó lenne, ha szólnál, mielőtt eltűnnél.

-          Bocsi, csak tudod épp dolgom volt… Elfelejtettem..

-          Semmi baj, menj a szobádba vár valaki vagy valami.

Elgondolkodtam. Mi vagy Ki lehet a szobámba? És honnan tudta, hogy ma jövök vissza? Halkan mentem fel, nehogy meghalljon. Furcsának éreztem, hogy senkit se találtam ott. Csak egy becsomagolt tárgyat. Felhúztam szemöldökömet majd közelebb mentem ahhoz. Azonnal kibontottam csomagot és benne egy gitárt találtam. Meglepődve tartom kezembe, arra gondolva, hogy akárki is tette ide, az tudja, hogy szeretek zenélni. Harry nem lehetett hisz tőle most jöttem el. Talán…Louis… Az ajtó mögül zajt hallottam és oda siettem. Niall állt ott.

-          Hát te meg? – faggatom.

-          Volt egy fölös gitárom, és úgy gondoltam olyannak adom, aki megérdemli, és tudja használni.

-          De, honnan tudtad, hogy én ezen tudok? És egyáltalán, miért pont én?

-          Az legyen az én titkom Miranda. Próbáld ki.

Mint egy kis gyerek, aki megkapta élete legnagyobb és legszebb ajándékát, úgy rohantam az ágyamhoz. Egyszer gitároztam életemben, de akkor is lecsesztek. Mi szerint elég rosszul használtam a hangszert. De Niall tekintetében a bíztatást láttam, így hát újra pengetni kezdtem a húrokat.

Az összes gondolat, az összes fájdalom, az összes öröm ebben a dalban mondtam el. A zene végével meg akartam köszönni a hangszert, de addigra nem volt ott. Furcsa újra a saját szobámban, a saját ágyamon feküdni. A szoba ugyan úgy volt, ahogy hagytam. Semmi változás… Csak az életem változott. Nincs senkim. Csak a szüleim és a testvéreim. Bűntudatot éreztem amiatt, hogy elloptam Harry kocsiját. De még is miért gondolkodok ilyeneken? Megérdemli… Az ablakhoz sétáltam majd párkányába kuporodtam és lestem ki azon. Az eső nagyobb cseppekben kopogtatott a tetőkön. Ezeket hallgatva vártam, míg Ő újra ott lesz. Ott fog állni a kapuba, és rám fog várni. Úgy érzem, igazán idős vagyok ahhoz, hogy külön életet éljek. Ki kell repülnöm a családi fészekből és egyedül átkell vészelnem a bukásokat. Nehezen álltam fel, mert lábam elzsibbadt. Halkan nyitottam ki az ajtóm s lassan lesétáltam az előszobába. Mindenki elvonult a saját lakrészébe, így nyugodtan hagyhattam el a házat. Nem tudtam hova is megyek, csak előre. Menekültem a problémák elől. Csak egy póló és egy nadrág valamint egy cipő volt rajtam. Nem érdekelt az eső, semmi nem érdekelt. Jó érzés néha egyedül lenni. Egyedül, kizárva a világot. Bőrig ázva sétáltam be egy üzletbe ahol nem szokásomhoz híven egy üveg alkoholt és cigarettát vettem. Sosem szívtam még cigit. De úgy éreztem a dühöt csak ez űzheti el. Csak ez… Utamat tovább folytattam a közeli híd aljához… 

Pipát és a feliratkozást nem elfeledni!♥

SzBarbara